34. Fejezet

Írtam egy levelet Harrynek, amit az ágyára tettem. Elmagyaráztam benne mindent, hogy muszáj elmennem, mert csak fájdalmat okozok neki.
Egyedül Sarahnak szóltam. Ő is velem jött, azok után, hogy szakított Zaynnel, mivel a neten látott egy képet, hogy megcsalja.
Tehát két lelkileg sérült barátnő hónapok után végre hazatér.
Imádtam Londont, de kell ez a kis környezet váltás. Nagyon fog hiányozni Harry és az itteni életem, de el kell mennem. Összepakoltuk a cuccainkat és gépre ültünk. 2,5 óra alatt haza is értünk Pestre. Anya természetesen elfelejtett értünk jönni, ezért taxival mentünk haza. Útközben nem beszélgettünk, míg meg nem láttam egy óriástáblát, rajta az arcképemmel. Ezt a képet még Londonban csináltuk egy reklámhoz. Hogy kerül ez Magyarországra? Fura. De különösebben nem érdekelt. Csak nem láthatták olyan sokan. Mi még mindig ugyanazok a lányok vagyunk, akiket itthon nem szeretnek , különcnek tartanak.

A taxi megállt a lakásunk előtt. Kiszálltunk és kifizettük a furvart, majd elindultunk fel a 3.-ra.
-Liiiz!- kiáltott valaki utánam.
Megfordultam és Rebecca Owens volt az. A lány aki 18 évig keserítette az életemet.
-Liz, de rég láttalak. Hogy vagy? - ölelt meg. - Olyan jól nézel ki? Mi újság veled? - adott két puszit.
Na ez most sokkoló. Mindenki megbolondult?! Talán egy kis hírnévre vágyik, ám ezt most benézte, mert semmivel sem vagyok több, mint aki voltam.
-Figyelj Rebecca, ezt most ne..- és otthagytam, beszálltunk Sarahval a liftbe és elnevettük magunkat.
-Ez meg mi volt?! - majd' megfulladtunk a röhögéstől.
Megállt a lift, kiléptünk és a lakásunk felé indultunk, mikor..- Harry, te meg mit keresel itt?! - néztem rá. Nem hittem a szememnek. Pár órája jöttem el Londonból, erre utánam jött?

-Csak  nem hitted, hogy hagylak elmenni?! Liz, te hozzám tartozol! - közelebb lépett hozzám.
-De Harry..- Nincs semmi de, maradj velem, kérlek! - szakított félbe.

Olvadoztam. Értem még senki sem tett ilyet.Hihetetlen érzés volt! Azonnal a nyakába ugrottam. Sírtam. Hosszú percekig álltunk így. Karjaiban mindig megnyugodtam, de képtelen voltam felfogni, hogy utánam jött. Sokkal jobbat érdemel nálam! Ekkor elhúzódtam.

-Harry, szakítanunk kell!- az agyam átvette az irányítást a szívem felett. Nem ezt akartam, de nem tehettem mást. Neki most a karrierjére kell figyelnie.

-De Liz, ezt nem, nem és kész! Legalább magyarázd meg miért nem akarsz velem lenni! - szemei könnyekkel teltek meg. A szívem megfájdult, a rosszullét kerülgetett, de csak annyit mondtam, hogy ' mást szeretek', majd gyáva módon elszaladtam. Ezzel a szóval tudtam, hogy teljesen összetörtem Őt, de meg kellett tennem. Neki most a karrierje a legfontosabb és Zaynnek igaza van, én csak konfliktusokat gerjesztek a bandában.

Sarah szemszöge:

Liz szavai engem is megleptek. Nem értem Őt. Szereti Harryt, mégis szakít vele?! Miután elrohant, Harry a földre rogyott és ilyet még sosem láttam , de sírt. Olyan volt, mint egy kisfiú, akitől elvették a kedvenc játékát, nem, annál sokkal rosszabb volt. A kapcsolatom Harryvel sosem volt valami hűűűdejó, de ez még nekem is fájt. Valamit muszáj mondanom, nem hagyhatom itt.

- Harry, én sajnálom...nem tudom miért tette ezt, azt hiszem, hogy a karriered miatt. Nem hinném, hogy tényleg szerelmes. - mire rám nézett, szemeibe újra visszatért a régi csillogás. Felállt .
-Gondolod?
-Biztos vagyok benne! - mosolyogtam rá, remélve, hogy ettől megnyugszik.
-De most hagyd egyedül, menj vissza Londonba, pár nap múlva mi is megyünk, át kell gondolnia az elmúlt időszakot...
-Ígérd meg Sarah, hogy visszahozod! Liz az életem!

***

Hetek teltek el. Napok óta nem beszéltem Lizzel. Csak ül a szobájában és sír. Ezt már nem tűrhetem tovább, muszáj összeszednie magát! Vissza kell mennünk Londonba!

***

-Liz! - kopogtam az ajtaján.
-Menj el!- kiabálta ki, amit én 'bejöhetsz-nek' fogtam fel.
-Mondtam, hogy menj el! - szólt rám. Arca sápadt volt, szemei dagadtak a sírástól. Felismerhetetlenül eltorzult arca a bánattól. A korábban életvidám barátnőm egy roncs lett. Rossz érzés volt így látnom. A szoba besötétítve, szemetek szanaszét, csupán Harry képe díszíti a falat. Ezt már nem...!
Felhúztam a redőnyöket és kinyitottam az ablakokat.
-Most pedig emberi formát öltesz , felöltözöl és elviszlek valahová!- utasítottam, de nem érdekelte különösebben, mire én elkaptam a lábát és lerántottam a földre. Elnevette magát. Rég hallottam már ezt a nevetést. Őszinte volt. Nekem sem kellett több, azonnal ráugrottam és tudtam, hogy utálja, de csikizni kezdtem. Be kell vetnem mindent a siker érdekében!

- Neee, kérlek hagyd abba...bármit megteszek....csak hagyd abba! - nyögte ki nevetések közepette.
-Öltözz fel, lent várlak! - adtam ki a parancsot, majd leszálltam róla és felsegítettem a földről. - Jaa és moss fogat, szörnyű ez a szag!- nevettem, mire ő hozzám vágott egy kispárnát.

Fél óra múlva lesétált a lépcsőn és egyszerűen tátva maradt a szám. Az a lány akit pár perce láttam a szobában eltűnt, újra a régi volt, sőt , talán még csodásabb.

-Hiányoztál Liz! - szaladtam oda hozzá és megöleltem.
-Oooh Sarah!
Csak sírtunk és sírtunk, olyan rég láttuk már egymást. Majd Liz törte meg a csendet.
-Valami kaját említettél azt hiszem! - nézett rám.
-Kaját?! Nem, nem hinném. - nem értettem miről beszél.
-Öregszel Csajszi, na menjünk!- kacsintott, majd felkaptuk a táskánk és szaladtunk is.

***
Az egész napot a szabadban töltöttük. Már rég éreztem ilyen jól magamat. Sarah szó szerint életmentő!

 -Te is tudod, hogy vissza kell mennünk. - nézett rám Sarah.
-Miről beszélsz? - kérdeztem tudatlanságot tettetve, azonban pontosan tudtam, hogy mire érti. Mindennél jobban vissza akartam menni, de még úgy érzem, hogy nem menne. Látni akarom Harryt, de egy részem visszatart.

Mérgesen nézett rám. Tudtam, hogy tudja.
-Egy feltétellel: sokkal többet törődünk egymással és most a munkánkra koncentrálunk. Ne hagyjuk, hogy a fiúk elvegyék az eszünket! - mondtam végül, majd elmosolyodtam.

-Akkor London? - nézett rám hatalmas csillogó szemekkel.
-London!