43. Fejezet

Liz szemszöge:

Hova jutottam?! A szerelmemet lehet, hogy megöltem. Justin miatt képes voltam rátámadni Harryre?! Egy szörnyeteg vagyok! Talán sosem látom többé azt a gyönyörű zöld szempárat, a tökéletes mosolyát és a gödröcskéket...sosem mondhatom már el neki, hogy mennyire szeretem. Minden tönkre tettem. Mi értelme élnem, ha a szerelmem már lehet, hogy feladta a küzdelmet?!

Minden egyes vágás boldoggá tett. Ahogy folyt a vérem, éreztem, hogy szédülök. Fejemet a padlóra hajtottam és éreztem, ahogy elnyom az álom. Végtagjaim elzsibbadtak, forgott körülettem a világ. Érzékszerveim eltompultak. Látásom elgyengült, csupán hangokat érzékeltem. Édes fájdalom.

-Liiiiiiiiz! - eltorzult hangokat hallottam. Valaki a nevem kiáltja. Ekkor több kar érintését éreztem a testemen. Az elmémet sötétség borította el. Mindennek vége.

***

-Hol van Liz?
-Mr. Styles, kérem értse meg, hogy pihennie kell! Nem szabad felkelnie az ágyból! - hangzott a nővér utasítása.

-Harry, beszélnünk kell!
-Mi a baj Sarah? - a hangja aggodalommal teli, hihetetlenül fáradtnak és kisírtnak tűnt. - Megijesztesz Sarah! Mondd már!

Kezeit tördelte és a padlót nézte. Zavartnak tűnt.

-Liz..- kezdte.
-Mi van vele?! Mondd már! 
-Majdnem megölte magát.-  mindent részletesen elmesélt ami az elmúlt pár napban történt. Szavai rosszul érintettek. Fájt végig hallgatnom, hogy mi történt a szerelmemmel. Azonnal látni akartam!
Kiugrottam az ágybólés az ajtó felé indultam, de a többiek megállítottak.

-Engedjetek, látnom kell!

***

Csak néztem, ahogy fekszik az ágyban. Annyira törött és meggyötört. Át akartam ölelni és csak mellette lenni. Fogtam a kezét és az ágya mellett ültem.
Csak néztem. Képtelen vagyok felfogni, hogy ezt tette magával miattam. Miattam.

-Térj magadhoz Kicsim! Nem hagyhatsz magamra, te vagy az életem! - fejemet testére hajtottam és csak sírtam. Borzasztóan fájt így látni őt.
-Ha...Har...Harry.
-Kicsim, itt vagyok! - szorítottam meg a kezét. Szemeit nyitogatta, majd egyenesen rám nézett. Még ilyen állapotban is gyönyörű. Elmerültem arca tökéletességében.

-Harry, te felébredtél?
-Kicsim, hogy tehetted ezt?! Annyira szeretlek, hogy az már fáj!
-Harry, annyira...
-Örökké együtt! Hozzám tartozol , minket senki sem választhat el!

***

2 hét telt el. Ez idő alatt sikeresen felépültünk. Egy kórteremben feküdtünk Harryvel. Úgy érzem, hogy most nagyon közel kerültünk egymáshoz. Sikerült megbeszélnünk mindent. Justint és a szakításunk valós okát. Rájöttünk, hogy sokkal jobban szeretjük egymást annál, mint hogy ilyen apróságok miatt elváljunk. Nem bírnánk ki egymás nélkül.

-Srááááácok! - rohant be a kórterembe Sarah és Niall és Lou és Liam . - A doki azt mondta, hogy ma már hazajöhettek! - ugrott az ágyunkra Lou.
-Nyugi Louuu! - nevettünk.

***

-Véééégre! Már alig várom, hogy hazaérjünk! - fogta meg a kezemet Harry.

Az elmúlt két hétben minden percet együtt töltöttünk. Persze kórházban voltunk, de a lényeg, hogy együtt.
Közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha.

-Liz! - nézett rá a karomra Harry. Arcizmai megfeszültek, szemei bánatosak voltak. - Nagyon kérlek, többet ne tedd ezt magaddal! Mindennél jobban szeretlek és nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek!

Zavarban voltam. A padlót bámultam, ekkor Harry felemelte az államat, így egymás szemébe néztünk. Arcát fürkésztem, hogy leolvassam vajon mire is gondolhat.
-Harry, én bántottalak. Majdnem megöltelek...- arcomon legördült egy könnycsepp.
-Ezt ne is kezd el! Igazából büszke vagyok rád! Legalább tudod mit kell tenni, ha valaki hozzádér! - mosolygott rám . Mosolya őszintének tűnt. - Kicsim, felejtsük el ezt az egészet! A lényeg, hogy együtt vagyunk! - Megfogta a kezemet és ujjainkat összekulcsolta. A szemembe nézett, majd ajkait az enyémre tapasztotta.

-Sráááácok, menjetek szobára! - röhögött Lou.

Belemosolyogtam a csókba. Harry az arcomat nézte és mosolygott. Gödröcskéi megjelentek.
-Te is arra vágysz, amire én? - kérdezte, majd átkarolta a derekam és a szobája felé vezetett.

-Ne tegyetek olyat, amit én nem! - kiáltotta utánunk Niall.

Mindenki elnevette magát. Kellemetlen helyzet volt, de mi nem figyeltünk rájuk, csak mentünk tovább az emeletre.
Harry szobája előtt megálltunk, majd egymásra néztünk. Végül pedig benyitottunk és az ágy felé sétáltunk.

-Minden vágyam egy forró fürdő és egy hatalmas alvás! - néztem Harryre.
-Ezért imádlak Baby, mindig tudod, hogy mit akarok! - kacsintott rám és már el is indult a fürdőbe, hogy megengedje a vizet.

***

Sarah szemszöge:

-Milyen gyorsan eltűntek! - vihogott Lou.
-Olyan jó , hogy végre újra együtt vannak és egészségesek!
-Szerintem minden baj okozója az volt, hogy szakítottak. Ha Harry nem dobja ki, akkor nem került volna kómába és Liz sem vágta volna fel az ereit. - mentettem barátnőmet.
-Mindenről az a hülye liba tehet! - csatlakozott be a beszélgetésbe Zayn, aki eddig csöndben ült a kanapén.
-Te meg miről beszélsz?! - felugrottam a székemről és a srác felé szaladtam. Esküszöm megütöm, én most tényleg megütöm! Hatalmas lendülettel szaladtam felé, de mikor felemeltem a karom, ő elkapta és magához szorított.
Szorítása fájt. Éreztem , ahogy remeg a dühtől. Ez kicsit ijesztő volt.
-Na ide figyelj Kislány! Sose emelj rám kezet! - szorított meg mégjobban.
-Vedd le róla a kezed! - tornyosult fölé Niall. Sajnos a szöszi nem nyújtott valami ijesztő látványt, hisz maximum olyan veszélyes, mint egy baby pingvin, de hihetetlenül jól esett, hogy a barátom kiállt mellettem.

***

Ruháimat a földre dobtam és bemásztam a kádba. Nincs is jobb, mint egy forró fürdő, ami eltereli a gondolataimat. Fáj mindenem, de legalább már itthon vagyok. Mióta kiköltöztem Londonba, minden időmet itt töltöttem. Ez a ház az otthonom. Itt vannak a barátaim és a szerelmem. Az otthonom. Elmerültem gondolataimban, mikor egy izmos kéz maszírozását éreztem a vállaimon.
-Ummm. Ez nagyon jó! - élveztem a kényeztetést.
Apró csókokkal borította a nyakamat, majd átölelt. Karjaiban újra biztonságban éreztem magam. Közelebb húztam , hogy jobban érezhessem. Ledobta ruháit és bemászott hozzám a kádba. Még mindig zavarba jöttem mikor meztelenül láttam.
-Imádom, hogy még mindig elpirulsz! - mondta karcos hangján, majd elmosolyodott.
-Kicsim, van egy meglepetésem...de előbb lenne egy kérdésem.
-Mi lenne az? - néztem rá értetlenül. Kíváncsi voltam.
-Szeretsz engem?
Ránéztem és csak mosolyogni tudtam. Arca tökéletes volt. Hogy mondhatnám el, hogy minden porcikáját szeretem?! Minden mozdulatát, minden szavát, mindent ami vele kapcsolatos. -Mindennél jobban! - csupán ennyit bírtam kinyögni. Ismét elmerültem tekintetében.
Elmosolyodott. Szerette fölényben érezni magát. De ezt is imádom benne, a magabiztosságát. Mindig tudha , hogy mit akar és azt meg is szerzi!
-Összeköltöznél velem? - kérdezte, miközben közelebb csúszott hozzám.
Ez a kérdés váratlanul ért, de tudtam a választ.
-Most csak viccelsz? Igeeeeen! - ugrottam a nyakába, ezzel kibillentve őt az egyensúlyából. Szerencsére sikerült megtámaszkodnia, így nem történt komoly baj. - Sajnálom Harry.- ismét zavarba jöttem.