38. Fejezet

Okéé, ez fura volt. Az egész este fura volt. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz viszont látni Harryt. Illetve pozitívan csalódtam Justinban. Nem próbált rám mászni, csupán barátkozott és segített. Igazán jól éreztem vele magamat.

***
Sarah szemszöge:

-Hova tűnhetett Niall? - kérdeztem Liamet, akivel a kanapén ücsörögtünk. Beszélgettünk és észre sem vettem, hogy a szöszi eltűnt. Körbenéztem, de sehol nem láttam. Jobbra fordultam, mikor

megláttam Őt. Az a mosoly. Hihetetlenül helyes. A pultnál állt és engem nézett. Tekintetünk találkozott, ekkor rám kacsintott. Elmosolyodtam.

Megindult felém. Én is felálltam és elindultam. Pár lépés múlva találkoztunk.

-Megvagy! - karolta át a derekamat. - Már hiányoztál! - s megcsókolt. A szívem hevesen dobogott. Közelebb húzott magához, így mellkasunk összeért. Éreztem, hogy ver a szíve. Izgatott volt, ettől elmosolyodtam.

-Miaz? - kérdezte.
-Szeretlek Niall Horan! - ekkor felkapott és megpörgetett.



***

Hazaértünk. A villanyok égtek. Jaa igen, Louis és El már korábban hazajöttek. A kulcsot a zárba illesztettem és elforgattam. Beléptünk, levettük a cipőnket és a nappali irányába indultunk.

Elnevettük magunkat.
-Hát ti? - kérdezte Niall.
-Coca-Cola a menőőőő! - kiáltották egyszerre és már el is szaladtak.

Hát ezek dinkák. Olyan édesek együtt. Összeillenek. El teljesen olyan, mint Lou. Kiegészítik egymást. Puffanást hallottunk az emeletről. Nyílt az ajtó:

-Semmi gond, csak Kevin elszabadult! - kiáltotta Lou és már be is csapta az ajtót.

Hogy lehetnek ennyire aranyosak?! Niall-re pillantottam, kíváncsi voltam ő is arra gondol-e, amire én. Rám kacsintott. Úgy látszik igen. Elindultunk a konyhába. Lou-ék már rendeltek nekünk pizzát. Előre gondolkoztak. Milyen bölcs dolog. Sejtették, hogy az én manócskám meg fog éhezni. Leültünk és beszélgetni kezdtünk . Zayn és Liam is csatlakozott hozzánk. Nem is tudom mennyi volt az idő, de elég sokáig ettünk és beszélgettünk.

-Kééérsz? - tolta felém a pizzás dobozt Niall. Legszívesebben ott helyben ráugrottam  és összepuszilgattam volna azt az édes kis pofiját.

-Húúúúúú, beteg vagy Niall? - kérdezte Zayn tettetett ijedtséggel.
-Tessék? Ezt nem értem. - néztem rá.
-Sosem osztja meg senkivel a kajáját, általában rá sem nézhetünk, erre most feléd tol egy egész doboz pizzát?! - vigyorgott.

-Ilyen a szerelem tesó! - mondta a szöszi miközben beleharapott egy újabb szelet pizzába.

Ránéztem és csak mosolyogtam. Eddig nem sűrűn mondtuk ki ezt a szót. Erre most nyíltan hangoztatja. Teljesen zavarba jöttem.

***

-Köszönöm Justin, nagyon jól éreztem magam! - búcsúztam. Kiszálltam az autóból és visszanéztem.
-Örülök, hogy így összefutottunk Liz. Esetleg nincs kedved holnap találkozni? - kérdezte mosolyogva. Zavarban voltam. De nem tudtam nemet mondani, így hát beleegyeztem, majd elköszöntünk és az ajtó felé indultam.
-Liz- szólt utánam- gyönyörű vagy!

Majdnem nekimentem az ajtónak. 'Gyönyörű'. Ez a szó járt a fejemben, míg fel nem értem a lakásba. Beléptem és a nagy sötétség fogadott. Sarah?! Felkapcsoltam a lámpákat és körbenéztem. Úgy látszik nem jött haza, vagy Niallnél alszik. Remek. Egyedül vagyok. Sosem szerettem egyedül lenni, mert féltem. Gyerekes, de félek a sötétben. Lerúgtam a cipőmet és a kanapéra rogytam. Hirtelen előtörtek a könnyeim. Zokogtam . Az este felkavaró volt. Újra látni Harryt csodálatos volt, de még sem tudok neki örülni. Már épp kezdtem elfelejteni, mire...mit beszélek?! Sosem tudnám elfelejteni. A göndör fürtjei, a csodás zöld szemei és a mosolya...bevillant az arca, amitől csak még jobban sírtam. Nem értem miért nem tudom kiverni a fejemből. Hónapok teltek el és még mindig felkavar a látványa. Olyan jó lenne hozzábújni, átölelni és megcsókolni. Átkaroltam térdeim és úgy ültem a kanapén. Ekkor megszólalt a csengő.
Vajon ki lehet az ilyen későn? Belebújtam a mamuszomba és az ajtó felé totyogtam . Kinéztem a kukucskálón és egy ismerős mosolyt fedeztem fel. Ő? De hát, hogy kerül ide? Zavart voltam. Kinyitottam az ajtót.

-Harry? A többiek nincsenek itt. - mondtam egy levegővel, így picit viccesre sikeredett.
-Tudom. Beszélnünk kell!- és belépett az ajtón, egyenesen a szobámba sétált. Meglepett. Bezártam az ajtót, majd követtem. Az ágyamon ült és nézte, ahogy én is elhelyezkedek mellette.

-Ez így nem lesz jó, Te is tudod...-kezdte.
Nagyon jól tudtam miről beszél, de nem válaszoltam. Hagytam, hogy most ő beszéljen.
-2 hónapig semmit nem hallottam felőled. Tudod milyen rossz volt nekem?! Teljes tudatlanságban. Annyira boldog voltam mikor a srácok elmondták, hogy ma velünk buliztok. Alig vártam, hogy lássalak, de te teljesen fagyos voltál velem. Aztán pedig Justinnal táncolsz és még ki tudja mit csináltatok...
-Harry, megbeszéltük...
-Igen - szakított félbe- , hogy szünetet tartunk . De ez nem azt jelenti, hogy látni akarom, ahogyan mindenféle pasik nyáladzanak utánad. Tudod te, hogy az egész klub téged bámult?! - emelte fel a hangját. Megrémültem. Féltékeny lenne?
-Harold, én nem... -
-Tudod, hogy beindulok ha így hívsz!- és már fel is tűntek a gödröcskék, a mosoly aminek lehetetlen ellenállni.

-Harry, ezt ne! - ültem kicsit távolabb tőle. De amint ránéztem elgyengültem. Az a száj, az a mosoly. Tudatában van annak, hogy egy Isten?! Nyilván igen...de akkor is!

-2 hónap sok idő. Hiányoztál Liz...- közelebb jött hozzám. Még ülve is magasabb nálam, ezen elmosolyodtam. A szemembe nézett és én képtelen voltam ellenállni. Megingott a tartásom. Erősnek kell látszódnom, de nem tudom meddig bírom még. Ha nem csukja be a szemét és húz egy pulcsit a fejére, akkor kiakadok és rávetem magam.

-Harold...- a fenébe- vagyis Harry! - próbáltam menteni a menthetetlent.
-Tudom , hogy te is akarod Baby! - karcos hangjától megborzongtam. Mindig is imádtam a hangját. Van benne valami iszonyatosan ellenállhatatlan. Megcsókolt. Bevillant minden együtt töltött perc. Ez az intenzív élmény váratlanul ért. Mintha egy csókban tömörült volna minden együtt töltött idő. Hirtelen elhúzódtam. Még sosem csináltam ilyet.
-Most menj el kérlek! - felálltam és kinyitottam az ajtóm.
Szó nélkül felállt és elsétált. Zaklatottnak tűnt. Nem eshetek újra ugyanabba a hibába!- emlékeztettem magam.