36. Fejezet

Gyerünk Sarah menni fog! Hívd már fel! Ne legyél ennyire nyuszi! - biztattam magam.
Pár percbe beletelt mire sikerült elég bátorságot gyűjtenem, ahhoz, hogy tárcsázhassak. Így felbátorodva tárcsáztam, bár nem kellett, mert gyorshívón volt...még mindig.

-Szia! Át tudnál jönni? Harry tegnap szétcsapta magát, Lou pedig még alszik...köszi...szia!- majd letettem a telefont.
A hangja hallatán megborzongtam. Újra hallani őt csodálatos volt.

***

Negyed óra múlva megcsörrent a csengő. Kinéztem az ablakon.

El is felejtettem, hogy mennyire tökéletes. A mosolya, a csodálatos kék szemei, a haja, mindene! Azt hiszem erre még nem vagyok készen! Niall látványa felkavart. Minden régi emlék bevillant , mint egy villámcsapás.

Újra látni őt leírhatatlan. Azt hiszem, hogy még mindig érzek valamit iránta. De nem szabad gyengének látszanom.

Beengedtem.

-Szia Sarah!- mosolygott rám.
Tejóóóisten. A mosolyától leblokkoltam. A szívem csak úgy kalimpált, levegőt is alig kaptam. A látványa teljesen kikészített. Még mindig az ajtó előtt állt és nézett rám.
-Bocsi, gyere be. - álltam arrébb. Kellemetlen volt ennyire bénának lenni. Ő tök normálisan tudja kezelni a helyzetet, én pedig zavarban vagyok?! Nem, ezt nem szabad!

- Köszi,hogy eljöttél. Gondoltam jobb lenne, ha te vinnéd haza őket! - bevezettem a nappaliba, ahol Lou még mindig aludt. Liz szobájából sem hallottam hangokat, tehát még ők is aludhattak. Remek, ezt jól elszúrtam. Azt reméltem, hogy  legalább Lou felébred mire Niall ideér.
-Háát, ezek még alszanak. Szerintem ne keltsük fel őket. Nem vagy éhes? Elmehetnénk kajálni, míg felébrednek. - javasolta.
Teljesen beparáztam. Erre pont nem voltam felkészülve. Már a látványától is kivoltam, most még kajálni is elhív?!
-Öhm, persze. Menjünk. - elmosolyodott és elindult az ajtó felé.

Amint kiléptünk, riporterek serege jelent meg. Már megint.

Kértek egy képet, ezért gyorsan megcsináltuk. Mikor Niall átkarolta a derekam a lábam megremegett. Az egész testem remegett az érintésétől. A közelsége mindig is ezt váltotta ki belőlem. Ahogy egymás mellett álltunk, ráébredtem, hogy korábban nagy hibát követtem el. Ellöktem magamtól azt a fiút, akit mindennél jobban szeretek. Ő megpróbált visszaszerezni, de én idióta az 'önbecsülésemet', mintha valaha lett volna, fontosabbnak tartottam, most pedig állhatok mellette remegő lábakkal mint valami szánalmas liba.

A riporterek serege feloszlott így mi is nyugodtan továbbsétálhattunk. Kínos csönd uralkodott felettünk. Egyikünk sem szólalt meg. Egyetlen ésszerű téma sem jutott eszembe.  Végre megérkeztünk a Nando's-ba. Szerencsére ilyen kora reggel a hely kihalt volt, ezért nyugodtan leülhettünk reggelizni.  Az étlapot tanulmányoztam mikor Niall megtörte a csendet.

-És amúgy hogy vagy? - kérdezte. Örültem, hogy nem nekem kell megkezdeni ezt a beszélgetést.
-Öhm...- próbáltam megtalálni a megfelelő hangszínt- köszönöm, jól vagyok. Az utóbbi pár hétben fogalmazzunk úgy, hogy kipihentem magad. És veled miújság?
-Még mindig remegsz a közelemben...
-Tessék, ezt  meg, hogy érted? - letettem az étlapot és ránéztem.
-Mikor lefotóztak minket. Átkaroltalak és abban a pillanatban megremegett a tested, ha nem tartottalak volna ott helyben összeesel. - egyenesen a szemembe nézett, de mintha a belsőmbe látott volna. Jól ismert, így nem tagadhattam.
-Én, csak...a cipő miatt volt. - mutattam a lábamra.- új és a magassága miatt az izmaim elgyengültek és remegni kezdett a lábam. - próbáltam kimagyarázni .
-Sarah, emlékszel az első randinkra a tengerparton? - kérdezte .
-A ten..igen, persze. miért? - nem értettem miért kérdezte.
-Akkor is ugyanígy remegtél és azután is minden alkalommal mikor hozzád értem. Semmi köze a cipődhöz!- mondta és vigyorgott.
-Most mennem kell...- felálltam és a kijárat felé indultam, de Niall megfogta a karom. Ránéztem, de képtelen voltam megszólalni. Elmerültem szemei kékségében.
-Tudod , hogy szeretlek! - odahúzott magához és megcsókolt. Olyan rég nem éreztem már ezt. Szenvedélyesen csókolt, amitől visszatértek az emlékeim. Minden egyes együtt töltött pillanat bevillant. Lábaim megremegtek és majdnem elestem, de megtartott. Karjaiba kapott és újra megcsókolt. De belemosolygott a csókba. - Látod, én megmondtam! - majd ajkait az enyémre tapasztotta.


***