XX. Fejezet

-Ugye ezt most baromi rosszul látom??! Mi a fenét csinálsz te?!- fel sem fogtam, hogy mi van. Az agyam beállt egy önkívületi állapotba. Hallottam Lou hangját, de képtelen voltam megszólalni. Lehúztam a felsőm ujját, így eltakartam a csuklóm.
-Jólvan, most beviszlek a kórházba.
-Nem akarom . - csak ennyit tudtam kinyögni, s már el is ájultam.

***
Fények cikáztak a fejemben. Zavartak. Egy ismerős hangot hallottam. Harry. Nem akartam kinyitni a szemem, látni sem akartam. Megfogta a kezem, az érintése még mindig hatott rám. Elrántottam a kezem és abban a pillanatban kinyitottam a szemem. Nem tévedtem, Harry volt a szobában és Lou. De hol is vagyok?!

-Nyugi Kislány-szólalt meg először Lou- kórházban vagy, elég sok vért vesztettél és...-Miért csináltad?! - szakította félbe Harry.
Még kérdezi?! Látni sem akarom! Ami persze nem igaz, de jelen esetben ez az egyetlen megoldás arra, hogy elfelejtsem.
-Harry, menj el...nem akarom, hogy itt legyél!- és elfordítottam az arcom.
-De Liz, sajnálom...nem hagylak itt! - újra megfogta a kezem.
-Harry, én nem szeretlek!  FOGD FEL! És most menj haza, mert nem akarlak itt látni! - emeltem fel a hangomat, mire Lou furcsán nézett rám.

Becsapta az ajtót. Na nehogy már ő legyen felháborodva! Próbáltam kimászni az ágyból, hogy utána menjek és jól leoltsam, de sajnos visszafogott az infúzió és Lou.

-Most pedig jó lenne, ha beszélgetnénk. Miért csináltad ezt?! - szegezte nekem a kérdést.
Egy pillanatra elgondolkoztam, de nem tudtam megmagyarázni . Ez már ösztönös nálam. Az évek során rengeteg rossz dolog történt velem, de a vége mindig ugyan az volt. Egy újabb heg.  Nem fájt, igazából már a részemmé vált. Megszoktam.
-Liz, kérlek mondj valamit, mert aggódom.
Rápillantottam az arcára és pocsék érzés kapott el. Az arca aggódással és kétségekkel teli volt. Szörnyű ember vagyok. Hogy tehettem ilyet vele?! Miért kell átélnie ezt miattam?! 
-Sajnálom Louis, jobb lenne ha te is hazamennél...- csak ennyit mondtam . Nem akartam, hogy lássa mi van velem. Nem akartam, hogy ilyen állapotomban lásson.
-Erről ne is álmodozz, itt maradok! Nem rázhatsz le ilyen könnyen! - most először elmosolyodott. A mosolyában volt valami ami tetszett. Nagyon tetszett. Még sosem voltunk ' kettesben' egy kórteremben..sem.
Most valahogy másnak látom őt. Általában csak poénkodik és nevetteti a bandát, de most komoly és védelmező. Nem tudom megmagyarázni, de valami fura érzés fogott el. A gyomromban éreztem valamit.
Ajajjj, ugye nem?! Neeeem.

***
Harry szemszöge:

Ezt nem hiszem el! Konkrétan elküldött?! És miért tette ezt magával? Nem vettem észre a testén, hogy korábban is csinált volna ilyet. Pedig elég részletesen szemügyre vettem. *mosoly*
Miattam tette. Ennyire szörnyű ember lennék? Pedig én szeretem ezt a lányt. Már az első pillanattól fogva különös szimpátiát éreztem iránta és most, hogy végre az enyém volt, mindent elrontanak. Muszáj valahogy levezetnem a feszültséget. A legmegfelelőbbnek a kondit találtam.

Minden dühömet, fájdalmamat bele adtam. Csak ütöttem a zsákot, ami végül le is szakadt, mire odajött a biztonsági főnök.
-Héé ember, ugye tudod, hogy ezt ki kell fizetned?! Nem válaszoltam, felakasztottam egy újabb zsákot és folytattam a korábbit.
-Ember, hallasz te vagy süket vagy?!
Még csak rá sem néztem. Nem volt kedvem a konfliktushoz, ezért levettem a kesztyűket és ledobtam a földre, majd a kijárat felé indultam, mikor megragadta a vállam. Gondolkodás nélkül reagáltam egy jobb egyenessel, mire az őr a földre került. Ezután továbbsétáltam.
-Írják a számlámra. Styles.

***
-Jó hír Liz. Beszéltem a dokival és azt mondta, hogy haza is mehetünk. Na?
-Akkor hívok egy taxit, köszönöm, hogy velem voltál Louis.
-Ne szórakozz már! Öltözz fel, kint megvárlak, aztán elmegyünk eszünk valamit! És nincs vita, a mai napot szerény személyemmel fogod tölteni! - kacsintott, majd kiment a folyosóra.
Olyan aranyos. Gyorsan felkaptam a ruháim, majd belenéztem a tükörbe.
-Úúúúúúúúristen, hogy nézek ki?! - a szemeim totál karikásak, a hajam össze-vissza. Persze, ilyen az én formám! Gratulálok Liz, megint jól összehoztad! Most már teljesen elment az  életkedvem. Leültem az ágyra és átkaroltam a lábaim.
Sírni volt kedvem, hát sírtam. Ekkor valaki átölelt. Felnéztem, Lou volt az.

***
Lou szemszöge:
Mit tett Harry, hogy ez lett belőle?! Teljesen összetört. Ránézek az arcára és összeszorul a szívem. Késztetést éreztem, hogy megcsókoljam. Az ajkai csábítottak.

***
-Lou? Ezt most miért?- néztem rá.
Válaszként ismét megcsókolt. Nem bántam, hisz igazán kedves és helyes srác, de kicsi fura volt. Főleg Harry után, hisz mégis csak legjobb barátok, vagy mi...
-Mehetünk? - felállt és felém nyújtotta a kezét. Megfogtam, ekkor ujjainkat összekulcsolta, mintha az a legtermészetesebb lenne. Képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást. Mi van velem?! Harryt szeretem, vagy nem?